Kiskunfélegyháza - BIS siker

2011. szeptember 25-én hajnalban 6,5 fokban dideregve indultunk Kiskunfélegyházára. A kiállítási terület egy erdei tisztáson volt, ami abból a szempontból jó volt, hogy a fák árnyékot adtak a kutyáinknak és nekünk a délutáni forró napsütésben. Viszont a parkolás egy szomszédos réten volt megoldva, és onnan viszonylag messzire kellett húzni a süppedős homokban a kiállítási felszerelést. Emellett sajnos rengeteg kullancs volt, több gazditól hallottuk, hogy rajtakapta az épp a kutyájába mászó kullancsot. Szóval ide elengedhetetlen a spot on! A mezőn egy CAC-hoz viszonyítva népes volt, ugyanis 11 collie volt nevezve. Sokszor CACIB-okon sincs ennyi nevezés.

Mi ezen a napon a két leányzót neveztük, Kőakói Bellát fiatal és Kőakói Angelt növendék osztályba. A bíró Balázsovits Jánosné (H) volt. A fiatal osztályos szukák bírálatánál az egyik szemünk sírt, a másik pedig nevetett, ugyanis Bella kitűnő 2. eredményt ért el, nagyon kedves barátaink kutyája Kőakói Bianka Bony mögött, aki kitűnő 1., HPJ-t (Hungária Príma Junior) kapott! Ezzel Bony is megszerezte a 2. HPJ-t, így most Bellával fej-fej mellett haladnak a Hungária Junior Champion cím eléréséért folytatott küzdelemben. A dolog pikantériumát az adja, hogy Bella és Bony alomtestvérek, nagyon szeretik egymást, sokszor még a ringben is inkább játszanának, és mi nem csak Bonyt, de a gazdáikat is - Németh Zoltánt és feleségét Ildikót - nagyon szeretjük!

Angel fantasztikusan jó formában volt ezen a kiállításon, így nem csak hogy nyerte az osztályát, de Ő lett a fajtagyőztes is, vagyis Angel a kitűnő 1., CAC, és a HFGY (Hungária Fajtagyőztes) címeket érte el. A fajtagyőztes címért 5-en álltak a ringben, közülük a 2 kan már különböző champion címek birtokában, a bírónő mégis leginkább a növendék és a nyílt osztálygyőztes szukát tüntette ki figyelmével, míg végül hatalmas örömünkre Angelnek ítélte a címet!!!

És ekkor a napnak még nem volt vége, mivel a baráti körben 5 Kőakói kutyus volt nevezve a kiállításra, ezért elhatároztuk, hogy benevezünk a Best in Show-ba Tenyészcsoportként. Beneveztük Ildikó és Zoli két kutyáját: Kőakói Ursust és Kőakói Bianka Bonyt, Doni tenyésztőinek Székely Istvának és Török Erikának a kutyáját: Kőakói Zorrot, és a mi két kutyusunkat Angelt és Bellát. A bírónő Dr. Balogh Katalin volt, és a csoport hatalmas örömére mi nyertük az első helyezést a tenyészcsoportok között!!!

Itt megtekinthetik a kiállításon készült képeket: